2014. szeptember 11.

Baráth Gyula: Bohóc



Gyermekkoromban mindig 
bohóc szerettem volna lenni 
az embereket 
harsányan nevettetni, 
kemény kalpagot 
fejembe tenni, 
s nagy krumpli-orrt 
orromra helyezni. 
Tetszett esetlen mozgásuk 
abban a nagy, 
csámpás cipőben, 
s ha megláttam őket 
harsány kacajba törtem; 
Bohóc! – azt mondtam, 
az leszek, ha felnövök! 
A legnagyobb bohóc, 
kit majd tapsvihar köszönt, 
s ki szomorú, azt megnevettetem, 
úgy, hogy szemeiben 
könnycseppek lesznek. 
Lassan az életnek 
viharában felnőttem, 
s a Bohócokat, 
a nevettetőket elfeledtem. 
Mégis, gyermekkori álmom 
teljesült: 
Bohóc lettem. 
Nem az a bohóc, ki 
ki van kenve. 
Nincs rajtam nagy, 
csámpás cipőmozgásom 
mégis csetledező. 
Ezért a mókáért 
nem kapok tapsvihart, 
s nem dobálnak 
körbe virágokkal. 
Néha kicsúfolnak 
a hátam megett, 
vagy mondják: 
Nézd a szerencsétlent! 
Bohóc! - az lettem. 
Az életnek Bohóca. 
A legnagyobb Bohóca, 
bohócnál 
bohócabb.